Magyarország a harmadik helyen

Svédországban kiszámolták, mennyibe kerül egy óra napsütés. Magyarország ennek alapján dobogós helyet kapott – derül ki a Magyar Turizmus (MT) Zrt. online hírleveléből.

A nemzeti marketingszervezet ismerteti: a svéd FOREX Bank – amelynek fő profilja a turisták számára nyújtott pénzváltás – az eddigi desztinációs árindex mellett megjelentette új statisztikáját a közelgő nyári üdülési időszak előtt, amelyben 36 úti cél esetében hasonlította össze az átlagos turistákra jellemző fogyasztói csomag árát, összevetve a nyári hónapokra várható napos órák számával, így megkapta “egy napos óra árát”.

Egy óra napsütés Lisszabonban a legolcsóbb, amit Sharm-es-Sejk követ, Budapest pedig a harmadik helyen végzett. A svéd bank szerint tehát a magyar főváros – és ezzel Magyarország – nemcsak tavaszi-őszi városlátogatásra, hanem nyári üdülésre is ideális célpont a skandináv ország lakói számára a “napsütés ára” alapján. A rendszeresen publikált “nagyvárosok árindexe” táblázatban egyébként Budapest vezet – a turistáknak Budapesten ugyanarra a szolgáltatásra átlagosan csak a svédországi árak 48 százalékát kell költeniük.

A  City Index világszerte 24 városban hasonlítja össze népszerű termékek ár- és költségszintjét. Így például egy korsó sör, egy olcsó éttermi vacsora árát, 5 km taxizás díját, vagy egy éjszakai szállás átlagos költségeit.
A legutóbbi index azt mutatja, hogy idén tavasszal a  legolcsóbb hétvégi utazási célpontok a svédek számára Budapest, Riga, Tallinn és Prága. Ezek a városok nem csak a szállodai és éttermi árak miatt vannak a lista tetején, hanem azért is, mert itt erős a svéd korona árfolyama. Lisszabon, Barcelona és Madrid között választhatnak azok,  akik jó ár-érték arányt keresnek napos, meleg helyen.

A legdrágább városok Genf és New York, majd a Norvég főváros, Oslo.

A svédországi beutazó forgalom a KSH legfrissebb adatai szerint 2013. január-márciusban meghaladta a 38 ezer vendégéjszakát a kereskedelmi szálláshelyeken, 47 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. Az MT Zrt. szerint egész Észak-Európából a forgalom további dinamikus élénkülése várható annak köszönhetően, hogy április és május elejétől új légi járatok indultak (SAS: Oslo-Budapest és Koppenhága-Budapest; Norwegian: Helsinki-Budapest, Air Baltic: Riga-Hévíz), más útvonalakon pedig a járatszámok növekedtek (Norwegian: Oslo, Koppenhága, és Stockholm felől).

Az észak-európai piac 2012-ben is dinamikusan bővült: 720 ezer vendégéjszaka realizálódott, ami 21 százalékos növekedés az előző évhez képest.